Deme László-díjat kapott Klemmné Gonda Zsuzsa

2022.11.24.
Deme László-díjat kapott Klemmné Gonda Zsuzsa
Klemmné Gonda Zsuzsa és az ELTE BTK Médiaműhely Hallgatói Programjának tagjai is díjat vehettek át az Anyanyelvápolók Szövetségének idei ünnepségén.

2011 óta rendezi meg minden évben november 13-án az Anyanyelvápolók Szövetsége a Magyar Nyelv Napi ünnepi gálát a pesti Vigadóban, ahol odaítélik a Szövetség rangos díjait és kihirdetik pályázataik eredményeit is. 

2016-ban díjat alapították a magyar nyelvtudományban, nyelvi ismeretterjesztésben, nyelvművelésben, nyelvi kultúraápolásban kiemelkedő eredményt felmutató személyek elismerésére a Deme László-díjat, melyet idén Intézetünk egyetemi adjunktusa, Klemmné Gonda Zsuzsa vehetett át.

Az Anyanyelvápolók Szövetségének évtizedek óta az egyik legjelentősebb rendezvénye a Magyar Nyelv Hete. A rendezvényhez kapcsolódó videós felhívásra az ELTE BTK Kommunikációs Csoportja és a Média és Kommunikáció Tanszék közös koordinálásában működő Médiaműhely Hallgatói Program tagjai is neveztek. Az Egyetemi Anyanyelvi Napokról szóló kisfilm, melyet Molnár Anna és Óházy Bálint készítettek, az első helyen végzett a mezőnyben.

Szívből gratulálunk a munkatársunknak és a hallgatói díjazottaknak!

A kisfilm megtekinthető ITT

Forrás